Az
Első Világháború utáni rettenetes időszakot élte át Magyarország,
amikor kilátástalan volt a jövő és nagyon fájók a sebek. Ekkor jött egy
új mozgalom, szinte eszme, amely hirdette a népek közötti barátságot és
megértést. A magyar értelmiség egy része ebben látta a segítséget, hogy
mint magyar rotariánusok jóakaratú és megértő barátokat szerezzenek a
magyarságnak. A rotary eszméje diadalútra indult nálunk is.
Egymás
után alakultak az új klubok Budapesten kívül is, jelentős központ Pécs,
Szeged és a vonzáskörzetében Hódmezővásárhely, Orosháza.
Tagjai
között híres emberek is voltak, mint például Hegedűs Lóránd
pénzügyminiszter, Ripke Ferenc Budapest főpolgármestere és a
leghíresebb, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjasunk.
1935-ben
megalakult a 82. számú önálló magyar district, és mindaddig működött,
amíg a II. Világháború előtti totalitárius náci rendszer be nem
tiltotta.
A
rotary eszmék emberközpontúsága, humanitárius jellege a kommunizmusnak
sem tetszett, a magyar rotary kénytelen volt a II. Világháború után is
Csipkerózsika álmát aludnia. Egészen 1987-ig, amikor néhány értelmiségi
fellobbantotta a rotary utáni vágy lángját, az érdeklődők egyre nagyobb
számban gyülekeztek. Dr Dán Jenő és barátai elhatározták, hogy osztrák
segítséggel megújítják a magyar rotary mozgalmat. Közben az állami
vezetés is észlelte az akaratot, jószándékú segítők lehetővé tették a
Budapest klub újraalapítását. 1989. június 25-én Roys Abbey, az akkori
világelnök, aki Ausztráliából repült ide egyenesen, a charter okiratot
e szavakkal nyújtotta át: „a great dream became reality”. Így az RC
Budapest lett az egykori szovjet blokk elsőként újraalapított klubja.
A
magyar rotary mozgalom majdnem mindent osztrák barátainknak köszönhet.
Közülük is kiemeljük Ernst Kurt Mayer és Helmut Bitt nevét
(Weinviertel-Marchfeld, illetve Klosterneuburg), akik személyesen és
klubjaik aktivizálásával elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar
mozgalom feltámasztásában. Rajtuk kívül sok segítséget kaptunk a
Wien-Hofburg klubtól és egy német barátunktól Heinrich Warnhoff
professzortól is, aki a Bonn-Rheinbrücke klub tagja. Itthon pedig
különösen Dr Sárközy Tamás igazságügyminiszter-helyettes segített
eligazodni a hazai jogviszonyok útvesztőiben.
Az
RC Budapest újjáalakulásával a magyar rotary az osztrák 1910-s district
szervezetébe integrálódott, ahol nagy szeretettel fogadták és bármikor
készek voltak a segítségnyújtásra. Folyamatosan vezettek be a
nemzetközi rotary társaságába, együtt intézve a mozgalom szempontjából
fontos ifjúsági cseréket, Rotary Foundation eseményeket és egyéb
megmozdulásokat. Tőlük tanultuk meg a rotary általános szabályait is.
Időközben
az 1910-es district alaposan felduzzadt, a világ legnagyobb
multinacionális districtjévé vált, 5 országban 5 különböző nyelv,
vallás jellemzi. A meglévő 40 magyar klub mellett a többi régió
meglátogatása és irányítása Governor barátainknak hihetetlen nagy
volumenű feladatot jelentett, ezért fokozatosan kialakult a magyar
aldistrict szervezeti és irányítási rendszere. Az új kormányzó munkáját
5 régióban 5 assistant governor segíti. Megalakultak a jószolgálati
feladatok különböző szervezetei, mint a Rotary Foundation Bizottság, az
Ifjúsági Szolgálat Bizottsága, Nemzetközi Bizottság.
A
Rotary Foundation segítségével számos klub szervezett un. Matching
Grand projekteket. Ennek az a lényege, hogy több klub együttműködése
esetén a projektre közösen összegyűjtött összeget a Rotary
International egy bizonyos kereten belül megduplázza. Ilyen volt
például az RC Budapest és több amerikai klub által szervezett „Gift of
Life” project, amelynek keretén belül amerikai klubok vállalták 40
szívbeteg gyermek USA-beli műtétjét több millió USD értékben, míg a
magyar klub a repülőjegyeket és részben az ott tartózkodást fedezte. Jó
kapcsolat alakult ki az RC Nürnberg-Reichswald klubbal is, akik az RC
Budapesttel karöltve Mercedes kisbuszt ajándékoztak a Vakok Intézetének
és jelentős mennyiségű számítástechnikai eszközt a Mozgássérültek
Intézetének. Az RC Szeged Szent-Györgyi Albert klub több, mint
30.000,-EUR nagyságrendben segített jótékonysági projektjeivel. A
segítő szándék országos méreteit jellemzi, hogy számtalan vidéki klub
rendelkezik segítő külföldi partnerklubokkal, például az RC Mátészalka
több magyar klub és az USA-beli RC Knoxwill segítségével rendez
ifjúsági nyári táborokat, ahol többek között a balkáni háború után is
fogadtak egyidőben gyermekeket Szerbiából, Bosznia-Hecegovinából és
Horvátországból.
Ezeken
túlmenően évente tucatnyi magyar fiatal vesz részt a RF ösztöndíj
programjában, ami rövidebb-hosszabb távú külföldi tanulmányokhoz segíti
fiataljainkat. Eddig minden évben 1-1 tagot delegáltunk a kiutazó GSE
csoportokba. A Group Study Exchange forma már végzett fiatal
szakemberek részére teszi lehetővé, hogy más országokban is részt
vehessenek szakmai tapasztalatcseréken.
Az
ifjúsági diákcsere programok évente mintegy 50diák számára teszik
lehetővé az 1 éves külföldi tanulást és évente kb. 80 diák utazhat
nyári rövid utas programok keretein belül más országok kultúrájának
megismerésére Európába és a tengerentúlra.
A
magyar aldistrict jelentős erőfeszítéseket tett a hazai törvényeknek
megfelelés érdekében, segítve a klubokat az egyesületi törvény és az
egyéb, elsősorban az adózásra vonatkozó jogszabályok könnyebb
betartásában. Ennek keretén belül 2005 óta önálló rendezvényeket
szervezünk a klub elnökeinek és titkárainak felkészítésére, ezt
2006-tól kibővítettük a kincstárnokok, a Rotary Foundation és Ifjúsági
felelősök felkészítésével is.