Nyerges Tibor borítókép

Nyerges Tibor

Kapcsolat építő

Nyerges Tibor vagyok, 1962-ben születtem Budapesten, 1980-ban érettségiztem a Katona József Gimnáziumban Kecskeméten, és 1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem gépészmérnöki diplomát. Műszaki és minőségügyi szakterületeken dolgoztam elsősorban munkába állásom óta Kecskeméten az Agrikon gépgyárban, a Raichle cipőgyárban, később saját vállalkozásomban tanácsadóként, auditorként. Jelenleg a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztési vezetője vagyok.

 

Feleségem, Mária, diplomás ápoló, András fiunk orvos a kecskeméti kórházban, Dóra lányunk Budapesten él, a filmszakmában dolgozik, Dénes fiam még tanul, bűnügyi nyomozó lesz.

 

Alapító tagja vagyok a kecskeméti Rotary klubnak, töltöttem már be titkári és elnöki posztot is, jelenleg a külkapcsolatok építésén dolgozom elsősorban.

 

Sokat köszönhetek a klubomnak. Olyan embereket ismerhettem meg tagtársként, barátként, előadóként a klubhálózat révén itthon és külföldön is, akikre felnézhetek, s akik közül többre barátként is számíthatok. Jó együtt lenni, jó együtt jót tenni. Szeretek úszni, kerékpározni, túrázni, sörözni a barátokkal, filmeket nézni és olvasni.